Egyeztetés és helyszínbejárás a kalocsai tűzoltóságon
Írta Greksa Zsófiaekkor 2021-11-05
Október 3-án, szerdán a kalocsai tűzoltóság épületénél tartott helyszínbejárást Dr. Filvig Géza polgármester, valamint Font Sándor országgyűlési képviselő a helyi parancsnokság meghívására.
Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredessel, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójával és a kalocsai parancsnokság vezetőivel a jelenlegi állapotokról tanácskoztak, és érintettek bizonyos távlati terveket is.
Elsőként igazgató úr szólalt fel az eseményen, aki ismertette a vezetői egyeztetés részleteit.
A városatya, dr. Filvig Géza elmondta, a tűzoltóság épülete fejlesztésre szorul, és bízik benne, hogy Kalocsa városát is nagyban érintő Paks II. beruházás alkalmat ad majd ilyen jellegű változásokra is a közeljövőben.
Font Sándor országgyűlési képviselő az egyeztetés után tartott sajtótájékoztatón elmondta, ahogy eddig, úgy jelen esetben is támogatását fejezi ki Kalocsa iránt.
Mint mondta, ha a városvezetés valóban a tűzoltóság nagyvolumenű fejlesztése mellett dönt, akkor már most el kell kezdeniük gondolkodni a változásokon, hogy azok 2-3 éven belül megvalósulhassanak.