Elektromos buszokat vásárol Paks
Írta Vörös Istvánekkor 2019-11-20
Az új atomerőművi blokkok építésben résztvevők szállítására, a zöld járművekkel való közösségi közlekedés ellátására is alkalmas tíz busz tesztelésére, bevezetésére új járművek érkeznek Paksra.

fotó: pakspress.hu
Ezt Süli János tárca nélküli miniszter jelentette be kedden az Erzsébet Nagy Szállodában tartott sajtótájékoztatón – írja a pakspress.hu.
A „Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása a kevésbé fejlett régiókban – Paks város közösségi közlekedés fejlesztése” című projekthez kapcsolódó közbeszerzési eljárását ünnepélyes szerződéskötéssel zárták le, azzal, hogy Paks Város Önkormányzata és a tenderen győztes Solaris Bus & Coach S.A. lengyel közlekedési gépgyár között megállapodás született.
A szerződést aláírta Süli János, Szabó Péter polgármester, és Marta Lis, az említett cég igazgatóhelyettese.
Szabó Péter elmondta, hogy az új elektromos buszok bekapcsolódnak majd a közösségi közlekedésbe.
A városban ott járnak majd, ahová nem jutnak el a nagyobb buszok,