Elhunyt Miklós György a Kalocsai SE sportlövő szakosztály megálmodója

Írta ekkor 2021-04-07

Ismét szegényebb lett Kalocsa városának sportélete. Miklós György, a Kalocsai SE sportlövő szakosztály megálmodója és tevékeny alapítója, versenyzője és edzője életének 87. évében örökre elaludt.

Gyuri bácsi 1934-ben született egy vadászatot kedvelő családba, így már gyermekkorában lehetősége adódott a lövészet megismerésére és megkedvelésére.

A Testnevelési Főiskola elvégzése után már 1960-ban foglalkozott utánpótlás neveléssel. Élete során sok vidéki városban oktatta, népszerűsítette a sportlövészetet.  Több helyen – Salgótarjánban, Apcon és városunkban – ő maga alapította a sportlövő szakosztályt. 

Az 1970-80-as években a Bp.Honvéd SE sportlövő szakosztályánál számos nemzetközi szintű pisztolyos versenyző felkészítését irányította.  Eredményes felkészítő munkáját fémjelzi, hogy többeket sikerült európa- és világbajnoki éremhez juttatni, sőt, olimpikon versenyzője is volt. Rendszeresen meghívták az osztrák sportlövők is alapozó felkészítő edzőtáborok megtartására.

Kalocsára 2005 augusztusában költözött, és a lövészet elkötelezett híveként rögtön kereste a lehetőséget a szakosztály megalapítására. Időt, fáradságot nem kímélve kutatott az edzőterem, a sporteszközök, az alapvető feltételek megszerzésére, melynek eredményeként 2007 májusában megalakulhatott a KSE sportlövő szakosztálya.

Novemberben már sor került az első hivatalos légfegyveres találkozóra:10 lövészklub 60 versenyzője állt a lőállásokban, ahol légpuskával és légpisztollyal versenyeztek a különböző korcsoportokban és versenyszámokban.

Hamarosan sikeresen szerepeltek az ifjú sportlövők a Diák Olimpián és dobogós helyen végeztek az Általános és Középiskolák Országos Bajnokságán csapatban és egyéniben is. 2008 – ban a Diákolimpiáról 5 versenyző 11 érmet hozott Kalocsára.

Az országos meghívásos versenyeken és bajnokságokon a felnőtt versenyzők is eredményesen szerepeltek Gyuri bácsi lelkes edzői munkája nyomán.

Minden év októberében országosan meghirdetett Hagyományőrző légfegyveres 20 lövéses versenyt szervezett, december végén hagyományt teremtett „Szilveszteri örömlövészet” címen.

Ő maga is rendszeresen indult senior versenyeken ahol a gyakorlatának és tehetségének köszönhetően mindig az élmezőnyben végzett.

2011-ben, Magyar Sport Napja alkalmából május 6-án a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban vehettek át sportolók és szakemberek miniszteri elismerést Réthelyi Miklóstól, a szaktárca miniszterétől, Czene Attila sportért felelős államtitkártól, Szekeres Pál helyettes államtitkártól és Borkai Zsolt MOB elnöktől.
A kitüntetettek közt ott volt Miklós György nyugalmazott testnevelő tanár is, egykori kiváló sportlövő és még híresebb edző. Gyuri bácsi – túl a 75. életévén – a Magyar Sportért Díj-harmadik fokozatát vehette át eddigi munkásságáért, a sportlövők körében végzett elévülhetetlen edzői tevékenységéért, a kalocsai sportlövő szakosztály életre hívásáért.

2012-ben A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel –, a Kalocsai Sport Egyesület kiadásában jelent meg könyve arról a sportágról, amely egész életét meghatározta. Mint elmondta, az életútján megszerzett tapasztalatokat nem akarta magával elvinni, szeretett volna valami nyomot hagyni.

Miklós  Gyuri bácsinak sokunk szívében sikerült nyomot hagynia. Szeretettel és hálával gondolnak rá tanítványok, szülők, sporttársak, kollégák, hiszen a szakmaiságon túl tartást, emberséget, példát kaptak tőle.

Mindannyiunk számára követendő életfilozófiája:

„Amit teszünk, csak teljes szívvel, teljes odaadással szabad tenni. Állandóan keresni kell az újat, és mindennap fejleszteni önmagunkat”

Gyuri bácsi! Nyugodj békében, emlékedet megőrizzük szívünkben!

 Kőszegi Ferenc a Kalocsai SE örökös elnöke


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenkettő + 6 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST