Elmarad a Kék Madár Fesztivál, de a beteg gyerekek számíthatnak az alapítványra

Írta ekkor 2020-04-27

Közleményben erősítette meg a kalocsai Kék Madár Fesztivál szervezőcsapata, illetve a Kék Madár Alapítvány Kuratóriuma, hogy az idénre tervezett, huszonnyolcadik fesztivál elmarad.

A kalocsai kórház ellátási körzetében élő, tartósan beteg gyermekek támogatását zászlajára tűző, nagymúltú kulturális kavalkádnak szinte a teljes programja készen volt már, köztük többek között egy Bikini-koncerttel, amikor kihirdették az országos veszélyhelyzetet.



Dr. Réfy Miklós kuratóriumi elnök rádiónknak elmondta, hogy a szükségintézkedés ellenére szerveztük idén sem adja fel, hogy segítsen a rászorulókon, de ennek módjáról és a leendő támogatási volumenről még nem tud konkrétumokkal szolgálni.

 

 

Dr. Réfy Miklós, a Kék Madár Alapítvány kuratóriumának elnöke reméli, hogy bizonyos bevételek, mint az egyszázalékos felajánlások és pályázati források hozzájárulnak ahhoz, hogy 2020-ban is minél több kis beteg családját részesítsék támogatásban.

Mint mondja, a korábbi, 50-70 közötti támogatotti létszám ugyanakkor az idén valószínűleg másképp alakul.

 

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

4 × 5 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...