Eltűnt falu kap emlékművet Uszód és Dunaszentbenedek között
Írta Vörös Istvánekkor 2019-04-29
Kedden délután fél négykor avatják fel azt az emlékművet Uszód és Dunaszentbenedek között, amely egy egykoron ott lévő falu nevét őrzi.
Ez Kara, aminek létezését ma már csak az egykori dombon, ahová lokalizálják, a földből kiforduló építési törmelékek jelzik, az emberi emlékezet mellett.
Az Uszódról Dunaszentbenedekre vezető útról jól látható szobor helyszínének megválasztása is szimbolikus.
Vargyas Mihály dunaszentbenedeki polgármester a KORONAfm100-nak elmondta, hogy a határterületre helyezés üzenet az egykori karaiak rokonságáról a mai uszódiakkal és dunaszentbenedekiekkel.
Vargyas Mihály, Dunaszentbenedek első embere kiemelte, hogy az aktuális emlékműállításhoz két család kutatómunkája vezetett, amelyek nyomán a látványos szobor megszületésében az uszódi önkormányzattal karöltve a benedeki is segédkezett.
A polgármester úgy véli, fontos momentum ez annak érdekében, hogy a jövő generáció is megismerje szülőföldje múltját.
Érdekesség: Kara rövid története
A mai Dunaszentbenedek és Uszód között, az út keleti oldalán a volt tsz-majortól délre egy dombháton terült el Kara falu, melynek leleteit egy 750×440 m-es területen találták meg. Karáról az első ismert említés 1334-ből való, az 1300-as években tehát már állt a falu.
A „Kara” név utalhat kun eredetre, Kara-szék egy kun önkormányzati egység volt a kora középkorban, feltehetően a Kecskemét-Dunapataj közti térségben. Megállapítható azonban, hogy a kalocsai érsekség korai irataiban a falu neve Karaj (Karay) néven szerepel. Ha valóban ez volt az eredeti név, akkor ez abból származhat, hogy a falu házai „karéjban” álltak. A hely vizsgálata megerősíti ezt a feltevést : a falu helyén a domborzat egy központi horpadást fog közre.
Az 1500-as években a kalocsai Sárköz sűrűn lakott volt, kb. 3 kilométerre egymástól sorakoztak a falvak. A falvakról és lakóiról az első részletes felmérés a török megszállás után készült 1548-ban, majd 1570-ben. Ezekből az összeírásokból már ismeretesek a családnevek is. Kara közepes méretű falunak számított.
Sajnos a török kor végére az Alföld, így a kalocsai Sárköz falvainak nagy része elnéptelenedett, legfeljebb pusztaként van említve. Eltűnt valamennyi, Kalocsától északra, keletre, délre fekvő falu, így Harta, Szakmár, Csertő, Drágszél, és sok-sok ma már nem is ismert falu, mint pl. Hanyik, Kistolna, Terehely, Szentkirály, Varajt, Bolvár, Morcs,, stb.
Megmaradtak viszont a Duna melletti falvak : Foktő, Uszód, Kara. Benedek akkor még csak néhány család által lakott hely volt.
Az 1600-as évek második felében már gyengült a török hatalma, a magyar vármegyék fennhatósága lassan kiterjedt a hódoltsági területre is. Adót is szedtek már, innen tudjuk, hogy Kara 1650 körül a legnépesebb falvak egyike volt, a század végére viszont lakossága csökkent, ekkor emelkedett föl Foktő és Pataj jelentősége. Közben pl. Uszódra a felvidékről érkeztek telepesek, az ellenreformáció elől a hódoltságban menedéket kereső protestánsok.
A török kiszorítása után az első összeírás 1703-ból való. Karán ekkor 13 család lakott, Uszódon 30, Benedeken csak néhány családot jegyeztek az összeírók.
A Rákóczi szabadságharc keményen érintette a környék népét. 1703-ban zászlót bontott Rákóczi a Kárpátokban és sorban csatlakoztak hozzá a felvidéki és felső tiszai vármegyék. Az év végén már bevette Szolnokot, benyomult Pest megyébe, zászlója alá gyűjtve Ceglédet, Nagykőröst, Kecskemétet. Küszöbön állt a kurucok átkelése a Dunántúlra. Mivel Buda, Dunaföldvár császári kézen volt, átkelésre alkalmas helynek Paks térsége látszott.
A császáriaknak a francia háború miatt kevés bevethető hadereje volt, de fortélynak ők se voltak híján. Fellázították-felpénzelték a határ menti délszláv, akkori szóval rác határőregységeket, akik martalóc csapatokkal pusztítani kezdték a Rákóczi-párt vármegyéket.
A megbízóknak úgyszintén voltak stratégiai ismereteik, így első dolguk volt, hogy a Kalocsa környékének pusztítását célozzák meg. 1704 márciusában a – gyaníthatóan nem túl nagy létszámú – rác csapat kissé megdolgozta Kalocsát, leégett a templom is, ami túlélte a török időket.
A kurucok aztán megszervezték a védelmet, sőt a visszacsapást is, amit meg a Baja környéki délszláv falvak szenvedtek meg. A rácok fenyegetése miatt azonban a környékbeli helyekről verbuválódott csapatok nem merték magára hagyni birtokaikat, így hiába jött Rákóczi személyesen is a helyszínre, a Pakssal szemközti átkelőhely használatára aztán csak több, mint egy évvel később került sor,
A Duna menti református falvak támogatták Rákóczi népét, bár ebben nem mindig volt sok örömük. a kuruc hadak úgyszintén a lakosság sarcolásából tartották fenn magukat.
Pár év múlva fordult a hadiszerencse és a rácok ismét a kurucpárti birtokokat dúlták. Kihasználták Kecskemét időszakos védtelenségét, és bosszút álltak a Duna menti kuruc párti falvakon is. 1707 március-áprilisában pusztítottak a Duna mentén. Cseplesz János kuruc kapitány Pataj körül útjukat állta, de a hadakozásnak éppen útjában állt Kara, amelyet a rácok teljesen felégettek.
Összevetve a csapás előtti és utáni adó-összeírásokat valószínű, hogy emberéletben Uszódnak és Benedeknek nagy volt a vesztesége, Karán viszont az épületek pusztultak el teljesen. A lakosság nagy része elmenekült, a harcok múltán csak lassan szivárogtak vissza a falvakba. Azonban Kara falut az érsekség nem engedte újraépíteni, helyette támogatta a lakosok Benedekre települését. Így a karaiak nagy része Benedekre, más része Uszódra és Foktőre költözött. Kimutatható, hogy ezek a családok később a Foktőről visszaköltöztek Uszódra és Benedekre.
Gyanítható, hogy az uradalom Karát azért nem akarta újjá építeni, mert a szomszédos Uszóddal és Foktővel együtt erős kálvinista magot alkottak. Benedeken viszont katolikus egyházat alapítottak és a beköltözőket igyekeztek katolikus hitre szorítani. Kedvezményekkel is támogatták az ügyet, így a Benedekre költöző karaiak szabadon költöző státuszú jobbágyok lettek, míg a szomszéd falubeliek röghöz kötöttek.
A hadak múltával lassan kezdtek visszaszivárogni a lakók, 1715-ben Benedeken 13 családot írtak össze, a bírót Nemes Istvánnak, Uszódon 28 családot, a bírót Tóth Jánosnak hívták.
1720-tól kezdődően hatalmas méretű népmozgások jellemezték a tájegységet. A kiürült területekre spontán és szervezetten telepesek ezrei érkeztek az országon belülről és kívülről. 1725-ben az érsekség felmérést készített, honnan érkeztek a telepesek a különböző falvakba. Ez a felmérés is adataink forrása, hová kerültek az elpusztult Kara lakói.
Az 1500-as években Karán lakó családok közül csak néhány mutatható ki a az 1700-as években : a Nemes, Gál és Pálfi, Foktőn a Serfőző család. A fenti források felhasználásával viszont azonosíthatók a falu pusztulásakor a benne élt családok: Gál, Karácsony, Kis, Kovács, Lázár, Nemes, Pálfi, Simon,Szabó, Szakál, Szentgyörgyi, Tóth, Varga, Vidók, Zsobrák.
Döbbenetes, hogy a fenti családnevek jelentős részben ma is előfordulnak mind Benedeken, mind Uszódon, így a Kiss, Kovács, Nemes, Simon, Szabó, Szakál(l), Tóth, Varga, Vidók nevek. Ezek a családok már 300, néha 500 éve élnek ugyanazon a helyen, pár kilométeren belül. És most már tudjuk, hogy mindnyájan az elpusztult Kara lakóinak késői utódai.
Az 1700-as évek első felében a Benedekiek kb. 80, az uszódiak kb. 20 %-a volt karai származású, a falvak közti kapcsolat azonban már akkor is nagyon szoros volt, rendszeres volt a keresztházasság a két falubeliek között, míg más falvak lakóval igen ritka. Szinte bizonyosra tehető, hogy a mai uszódi és benedeki lakosok többsége is utóda az elpusztult Kara megmenekült lakóinak.
Balaton Gyorgy Ekkor 2019-05-05 - 17:54
Megint tanultam!