Energetikai beruházásokra nyert pályázati milliókat Uszód
Írta Vörös Istvánekkor 2019-09-29
Háromból két nyertes pályázati beadványt tudhat magáénak Uszód, a paksi atomerőmű által fenntartott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány legutóbbi kiírásának eredményhirdetését követően.
A JETA az idén hárommilliárdos keretre írt ki két fordulóban pályázati lehetőségeket, a nukleáris létesítmény környezetében lévő önkormányzatok számára, amelyeket az uszódi településvezetés úgy igyekezett kihasználni, hogy energetikai fejlesztéseket tudjon megvalósítani.
Bedi Gyula polgármestertől megtudtuk, hogy az egyik projekt kivitelezését már meg is valósították.
Bedi Gyula uszódi polgármester emlékeztet, hogy önkormányzatuk az épületeik mellett az utak és utcák állapotát is igyekezett javítani, többek között JETA forrásból 2019-ben.
Mint mondja, az alapítvány által jegyzett pályázatok jelentős fejlesztési lehetőséget jelentenek az egész térség számára.