„Eperföldisek” remekeltek a gimnázium Kányádi-versenyén

Írta ekkor 2019-04-07

Múlt csütörtökön rendhagyó programmal emlékeztek Kányádi Sándor költőre a Kalocsai Szent István Gimnázium díszteremben.

A versennyel egybekötött rendezvény Cserenkó Gábor író-szerkesztő előadásával nyitott, majd Papp Róbert költő-tanár készült megzenésített Kányádi-versekkel, amelyet a környék 7.-9. évfolyamos tanulóit megszólító kreatív irodalmi csapatverseny követett, hét csapat részvételével.

Ezen bronzérmes lett a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolájának „Vándortarisznya” csapata, őket követte a Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Hargita” csapata, a győztes pedig a „3 K SOS” lett a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskolából.

Torgyik Tamás szervező-pedagógus kiemelte, hogy inkább a versenyzők kreativitását, mint tárgyi tudását tették próbára.

 

A zsűri soraiból Papp Róbert felidézte, hogy milyen feladattípusokon mérhették össze tudásukat a diákok.

Csatlakozva a szervező, Torgyik Tamáshoz, kiemelte, hogy a gyerekek talpraesettségét inkább mérte a program, mint a nyers lexikális tudást.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

egy × 5 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST