Eredményes volt a halfogó Szeliden

Írta ekkor 2019-05-18

Dunapataji Sporthorgász Egyesület múlt hétvégén rendezte meg szokásos horgász versenyét a Szelidi-tavon.

Szombaton a vezetőségi versenyt bonyolították le, ahol Dunapataj Nagyközség Önkormányzatának képviselőtestülete is részt vett Dusnoki Csaba polgármesterrel együtt, valamint Harta és Kalocsa horgászegyesületének vezetői is emelték a színvonalat és megvitatták közösen az aktuális híreket, eseményeket.
A baráti találkozót séta hajózással koronázták meg, ahol nem csak a látvány volt a mérvadó, de feltérképezték az estleges növény elbúrjázásokat is a tavon, de nyoma sincs a veszélynek. Ezután délben egy közös halászlé ebédnél kiosztották a horgász helyeket, és aki kedvét lelte az összemérhette tudását a többiekével.
A barátságos megmérettetésen a Kalocsai Horgász Egyesület tagja, Bogár István bizonyult a legjobbnak.

A vasárnap a tagok versenyével folytatódott. Nem csak az 50 fős létszám, hanem a kifogott hal mennyisége is tetemes volt, ez köszönhető annak is, hogy ebben az évben már több mint száz mázsa telepített ponttyal bővült a kifogható állatok száma.

Három korcsoportban -felnőtt, ifjúsági és gyermek- hirdették a vasárnapi versenyt, és már röviddel a kezdés után el kellett végezni az első mérlegelést. A verseny kulisszatitkairól az egyesület alelnöke Ifj. Csókás András mesélt.

A legidősebbek közül 30,52 kg-al, (14-15 méretes ponttyal) Komlódi János nyerte a versenyt.
Második helyen Tóth Ervin végzett 25,42 kg-al,
Harmadik Mádi Lajos lett 24,16 kg kifogott halmennyiséggel.

Az ifjúsági csoportban egyedüli indulóként Király Kevin Norbert remekelt 16,5 kg-al.

A gyermekeknél, ahol darabra ment a játék első lett 31 db-al Szili György Olivér, második Rácz Maja 24 hallal, Rácz Réka pedig 23 hallal zárt a harmadik helyen.

A résztvevőket a verseny végén közös ebéd várta a Bodzásban lévő Horgásztanyán.

(fotó: Kovács Árpád)

(fotó: Kovács Árpád)

(fotó: Kovács Árpád)


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

hat − három =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST