Ezren üvöltötték Ganxsta számait Foktőn
Írta Arany Lucaekkor 2024-07-10
Foktőn, szokásosan július első hétvégéjén (július 5 és 6 között ) tartották a község falunapját.
Az eseményen a tarhonyás ételeké és a változatos zenei fellépőké volt a főszerep. Hollerné Leitner Máriától, a település közművelődési szakemberétől megtudhattuk, hogy mely csapatok bizonyultak a legjobbnak a különleges tarhonyás ételek körében.
A fogások között olyan újdonságokat is megtalálhattunk, mint a tarhonyás tiramisu. De nem kizárólag a felnőttek között volt népszerű a megmérettetés, hiszen ezúttal is indult gyerek csapat a versenyen. – Tette hozzá Hollerné Leitner Mária.
A foktői falunap szombati napjának csúcsa pedig sokak számára a Ganxsta Zolee és a Kartel koncertje volt, hiszen több, mint ezren is együtt üvöltötték a jól ismert gangszter rappeket az előadókkal.
Az esemény zárásaként pedig a kalocsai Veracruz zenekar szórakoztatta a közönséget egy hajnalig tartó, jó hangulatú bulival- Jegyezte meg a település közművelődési referense.