Felépült a szelidi turisztikai központ

Írta ekkor 2019-12-07

Elkészült a Szelidi-tó nagystrandjának szomszédságában, a volt Kertmozi helyén, a Szittyótérről néhány lépésre az a turisztikai centrum, ami májustól várja a tópartra érkezőket.

A háromszázmillió forintos pályázati támogatás felhasználásával megépült komplexum egy hatalmas, fedett szabadtéri színpadot és részben fedett nézőteret, illetve táncteret is a magáénak tudhat, különféle kiszolgálóhelyiségek, büférészleg és térköves terasz mellett.

Dusnoki Csaba dunapataji polgármester helyszíni körbevezetést követően nyilatkozott rádiónknak a létesítmény paramétereiről, és arról, hogyan kívánják mindezt tartalommal megtölteni a 2020-as szezonban.

 

Dunapataj első embere arról is őszintén beszélt, hogy az előttünk álló szezon „nulladik évként” tekintendő, és vélhetően arról szól majd, hogy kitapasztalják, mire alkalmas a turisztikai centrum és milyen hasznosítási formára lenne igénye a nyaralóknak, látogatóknak.

Kiemelte, hogy a beruházás nem csak azért jelentős meg jó hatással lehet az idegenforgalomra, hanem azért is, mert egy ekkora egység működtetése – ha időszakosan is – de sok embernek biztosíthat munkát.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

öt × egy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...