Félmilliárd forintból újult meg Solt központja

Írta ekkor 2021-12-10

Solt Város Önkormányzata 2017-ben adta be kérelmét, melynek értelmében az úgynevezett Zöld város projekt keretein belül 500 millió forintot nyertek el korszerűsítésre.

fotó: Font Sándor Facebook

Ennek lezárása és átadása a héten, december 7-én történt meg, ahol a polgármester mellett beszédet mondott Font Sándor országgyűlési képviselő, valamint Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is.

A beruházás leghangsúlyosabb része a Sákor-csatorna melletti zöldfelület fejlesztése, amely eredményeként egy többfunkciós park biztosítja a családok aktív és tartalmas időtöltését, pihenését.

fotó: Font Sándor Facebook

Emellett a városképet zavaró valamikori leromlott állapotú épületek helyébe egy a városközponthoz méltó szolgáltató központot, valamint parkolót, fásított közterületet alakítottak ki- melyről Németh István polgármester tájékoztatta rádiónkat.

 

fotó: Font Sándor Facebook

Solt polgármestere, Németh István a KORONAfm100-nak adott interjúja során elmondta, a belváros látványa immár méltó a településhez, bár terveik mindig vannak, lehetne még mit munkálkodni a központban.

Arról is beszámolt, hogy a Zöld város projekt által felépített épületben milyen szolgáltatások érhetőek majd el a lakosság számára.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

3 × 2 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...