Fergeteges színházünnepet kaptunk a kalocsai gimnazistáktól

Írta ekkor 2019-04-12

Dupla-előadást mutatott be a csütörtöki nap folyamán többször is a Városi Színházban a Kalocsai Szent István Gimnázium diáksága.

Míg a „Liza szerelme” című darab egy többjelenetes ízelítője volt a színjátszók készülő, teljes produkciójának a „Liza a rókatündér” film és Pozsgai Zsolt drámája alapján, az ezt követő „Fame – A hírnév ára” táncjáték egy ízig-vérig kiforrott produkció volt, ami akár profik nagyszínpadján is megállta volna a helyét.

A Liza-darabot rendező Torgyik Tamás magyartanár rádiónknak elmondta, hogyan építik fel a készülő darabot, amelynek groteszk feketehumor minden bizonnyal okoz még kellemes perceket a nagyérdeműnek.

 

A naiv Lizát alakító Tőkés Szofi így mesélt karakteréről:

Megkérdeztük az esetlen Zoltán zászlóst játszó Szentesi Dánielt is (aki mellesleg duplázik – ő a Fame-ben is szerepel):

Andriska Gergő kettős szerepben tűnik fel a rókatündér körül:

Bár Kovács Kornél viszonylag firssen cseppent a készülő darabba, nagyon élvezi a játékot:

 

Dr. Deákné Tóth Veronikától, a Liza-előadást követő, világhírű musical zenei anyagára épülő gimis táncjáték rendezőjétől megtudtuk, hogy a diákok sokrétű tánctudásról tesznek tanúbizonyságot Réz Adrienn koreográfiáiban.

Emellett az előadás fontos üzeneteket és életképeket villant fel a mindenkori tizenévesek világából – mondja.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

5 + tizenkilenc =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST