Fiatal tehetség került az MNGSZ vezetői közé – gasztronómiai érdemérmet is kapott Németh Dávid

Írta ekkor 2022-05-23

Május 12-én, Baktalórántházán a Fenyves Szálloda és Konferenciaközpontban rendezték meg a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szokásos tisztújító közgyűlését, ahol az országos küldöttek megválasztották a következő két év vezetőségét.

A szervezet élére ismét Krivács András került, ám kalocsai névvel is találkozhatott az, aki tüzetesen megvizsgálta a választottak listáját.

Németh Dávidot, a Belvárosi Dallmayr Kávéház üzletvezetőjét nevezték ki junior barista vezetőnek.

Az eseményen egyébként díjazták azokat a kiválóságokat is, akik kiemelkednek szakmai munkájukban, így Dávid ez alkalommal a Gasztronómiai érdemérmet is kiérdemelte, melyről örömmel nyilatkozott rádiónknak.

 

Németh Dávid barista a kiérdemelt titulusával és érdemérmével kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy óriási megtiszteltetés volt számára ez a kiemelkedő elismerés.

Mint mondta, feltehetőleg áldozatos munkájának köszönhető, ráadásul a családban is mindig a jó példa állt előtte, hiszen édesapja Németh József szintén az MNGSZ tagja, a hagyományőrzésért felelős megbízott.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

1 × 1 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...