Flórián nap Kalocsán – az Érsekkertben ismerték el a megye tűzoltóit
Írta Greksa Zsófiaekkor 2022-05-05
Május 4-e a tűzoltók napja, valamint Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének ünnepe.
Kalocsán minden évben hallani lehetett erről az alkalomról, ám ezúttal egy jóval nagyobb volumenű rendezvénynek volt házigazdája a kalocsai tűzoltóság fennállásának 150. évfordulója okán.
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság idén városunkban, május 3-án tartotta ünnepi állománygyűlését, melyet megelőzően Dr. Bábel Balázs érsekatya mutatott be szentmisét a főszékesegyházban.
Kovács Andrea tű. főhadnagy, megyei szóvivő elmondta, a misét követően az Érsekkertben került sor az ünnepélyes átadókra, ahol a rajzpályázat győztesei mellett a megye kiváló dolgozóit méltatták, köztük szép számban kalocsai tűzoltókat is.