Ismét útjára indul a Mosolygömb – Fogadd örökbe te is egy napra!

Írta ekkor 2021-11-22

Kalocsa Város Önkormányzata, Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány és a KORONAfm100 az idei évben ismét útjára indítja a Mosolygömböt, amellyel a cél továbbra is az, hogy városunk nehéz sorsú gyermekei számára tegyük boldogabbá az ünnepeket.

A Mosolygömb november 26-tól advent negyedik vasárnapjáig, december 19-ig fogadható örökbe egy-egy napra, első állomása a Polgármesteri Hivatal lesz. A többi napokra pedig várjuk a vállalkozások, szervezetek jelentkezését, akik szívesen vennének részt a jótékonysági gyűjtésben.

Az adventi vasárnapokon, a gyertyagyújtások alkalmával a Mosolygömb a Sétáló utcában lesz megtalálható, ahol az önkormányzat dolgozói és a képviselők forralt bort, teát és zsíros kenyeret árulnak majd a Mosolygömb javára, 16 és 18 óra között. Minden hozzávalót támogatók segítségével kívánunk megvalósítani, ehhez várják a jelentkezőket!

A befolyt adományokból idén is vadonatúj játékokat vásárol az önkormányzat, amit a rászoruló családok gyermekei között osztanak ki.

A jelenlegi bizonytalan helyzet miatt, amit a vírus okoz még kérdéses, hogy megtartják e a szokásos ünnepséget a Városháza Dísztermében. Amennyiben erre nem lesz lehetőség, a családoknak Kalocsa Város Polgármestere személyesen szállítja majd ki az ajándékokat!

Idén is számítunk mindenkire, segítsünk együtt, hogy minél több álom megvalósulhasson a karácsonyfa alatt!

Örökbefogadók Dátum
1. Polgármesteri Hivatal November 26
2.Sportcsarnok -Hagyományőrző nap November 27
3. Sétálóutca November 28
4. Vakkantó Shop November 29
5. Vakkantó Shop November 30
6. Vakkantó Shop December 1
7.Hufbau-Akker Műszaki Üzlet December 2
8. Szigeti Tamás – Agrár iroda, 48-asok tere December 3
9. Kalocsai KC – MK Pelikán Siklós KC kézilabda mérkőzés (ifjúsági, felnőtt)
Városi Sportcsarnok 15:30-tól
December 4
10. Szalontai cukrászda December 5
11. Kiwi Sun December 6
12. Kiwi Sun December 7
13. Barabás Csilla Spirit Fittness December 8
14.Barabás Csilla Spirit Fittness December 9
15. Grande Chico December 10
16. OMV benzinkút Kalocsa December 11
17. Szalontai Cukrászda December 12
18. Kertvárosi Iskola December 13
19. Vodafone üzlet December 14
20. D-Vill Villamossági Szaküzlet és lámpabolt December 15
21. Korona Ékszerüzlet December 16
22. Zsáki zöldség-gyümölcs bolt piactér December 17
23. Jagicza Húsbolt piactér délig, majd délután Belvárosi Dallmayr Kávéház December 18
24. Sétálóutca December 19
Címkék:

Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

19 + tizenkettő =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...