Foktőn forgattak az Ízőrzők – öt jellegzetes helyi ételt főztek
Írta koronafm100ekkor 2022-10-30
Október 17-én és 18-án, két napot töltött az Ízőrzők stábja Foktőn Róka Ildikó szerkesztő és Móczár István rendező-operatőr közreműködésével.
A gasztronómiai műsor méltán népszerű 2007-ben indult, azóta évről-évre több nézőt köszönt a Duna Televízió és a Duna World képernyője előtt.
Battáné Pálfi Erzsébet a település alpolgármestere örömmel beszélt arról, hogy hogyan zajlott a forgatás melynek központi helyszínéül a tájház szolgált, de számos vágókép született a faluról, amelyet az őszi utcadíszítő verseny alkotásai is színesítettek.
Battáné Pálfi Erzsébet Foktő alpolgármestere élménybeszámolójában mesélt arról, hogy a gasztronómiai barangolás során öt tipikus helyi étel került terítékre, a hagyományos recept szerint készült sós és édes fogások egyaránt nagy sikert arattak.
Az önkormányzat munkatársa kiemelte, hogy a településről forgatott műsor a tervek szerint még ebben az évben bemutatásra kerül a Duna Televízió valamint a Duna World csatornákon.