Folytatódik a főutcai fasor cseréje, új zebrát alakítanak ki a Szent István úton

Írta ekkor 2020-02-28

Péntek délelőtt helyszíni sajtótájékoztatón számolt be a városvezetés arról, hogy elkezdődött a Szent István király út újrafásítási programjának folytatásához szükséges előkészület.

Már látni ugyanis, hogy a Malatin tér felől a sétálóutca felé haladva vágják a 2019-es testületi határozat nyomán cserére érettnek minősített főutcai, elöregedett fasor lombját.

A teljes utcahosszra vonatkozó fasor-csere első üteme tavaly megvalósult.

A fennmaradó három ütem munkálatait az önkormányzat az idén véghez viszi, hangzott el a dr. Filvig Géza polgármester, dr. Körmendy Szabolcs képviselő, Boromisza Viktor városüzemeltetési osztályvezető és Jéri Tamás, a Kalocsavagyon Kft. ügyvezetőjének közreműködésével tartott médiaeseményen.

Az elkövetkező hetekben a Malatin tér és a Filvig-köz közötti szakaszon folyik majd favágás, és új csemeték ültetése, míg a Filvig-köz és a Batthyány utca közötti szakaszon ősszel végzik el ugyanezen teendőket.

A polgármester hozzátette, hogy a vörös terror áldozatainak főutcai emléktáblája és emlékműve környékén emlékhely kialakítását tervezik, illetve a Szent István út lenti szakaszán új gyalogátkelőt jelölnek ki.

Ezekhez igazodik a fatelepítés, amelynek részleteiről Boromisza Viktortól hallhatsz.

 

Jéri Tamás, az önkormányzati tulajdonban lévő cég vezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy kiemelt figyelmet fordítanak majd a lakosság naprakész tájékoztatására.

Megjegyezte továbbá, hogy online felületeiken arról is rendszeresen posztolnak majd, hogy milyen állapotban voltak a kivágott fák.

 


Olvasói kommentek
  1. Szarka Zoltán   Ekkor   2020-03-12 - 13:35

    SZARKA ZOLTÁN; >Esztétika bálványnak észszerűtlenül feláldozott, ép; árnyékot adó fák emlékére, úgy 2029 táján<
    "Nyüzüge röhejfák alatt ÉR; a nyári meleg,
    Kinyírták elődeit, és ami NEM volt beteg….."

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

3 × három =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...