Fraknói Vilmos díjban részesült Lakatos Andor, Kalocsa levéltárosa

Írta ekkor 2023-12-03

A magyar állam minden évben elismerését fejezi ki azok számára, akik a katolikus teológia, filozófia, vagy az egyháztörténelem területén olyan előremutató tevékenységeket végeznek, melyek a teológiai oktatás fejlődéséhez vezetnek.

Forrás: Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár

Idén a Fraknói Vilmos-díjat négy ember vehette át, köztük Lakatos Andor, kalocsai történész, levéltáros, muzeológus. Kalocsán még 2010-ben elsőként indult elektronikus dokumentáció a hazai levéltárak körében. Lakatos Andor, aki amellett, hogy történészi és levéltáros feladatokat is ellát, az egyházi levéltárban is szakfelügyelőként tevékenykedik. Lakatos Andor, a  Fraknói Vilmos-díjról, valamint feladatairól is beszámolt a KORONAfm100-nak.

Lakatos Andor azt is hozzátette, munkájához elengedhetetlen, hogy az ember elkötelezett legyen, valamint külön tudja választani a kutató és a levéltáros szakmát. Lakatos Andor azt is hozzátette rádiónknak, hogy Kalocsa jó helyzetben van a helytörténeti, valamint családtörténeti levéltáros forrásokat illetően.

Forrás: Magyar Kurír


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

10 + tizenkilenc =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...