Géderlak a járvány sújtotta óévben is végrehajtott fejlesztéseket
Írta koronafm100ekkor 2021-01-08
Géderlak annak ellenére is képes volt folytatni fejlesztéseit, hogy a járvány mind a közösségi, mind pedig a gazdasági életet megviselte. Katona György polgármester fájlalta, hogy a minden évben szokásos virágosítási versenyt a vírus miatt nem írták ki, de még így is sikerült lezárniuk egy nagyszabású településszépítő programot. A községvezető összességében úgy értékelte, hogy az óév a pandémiás fenyegetés mellett is eredményesnek mondható.

Katona György géderlaki polgármester bizakodva néz elébe a 2021-es évnek: úgy véli, hogy a település a járvány után folytatni tudja majd régi, megszokott életmódját, ami mellé talán további fejlesztési lehetőségek is társulni fognak.