Gólyatáborba várják a leendő ’Istvánosokat’
Írta Greksa Zsófiaekkor 2022-08-23
Kétségtelen, hogy az általános iskolai ballagás után az egyik legnagyobb mérföldkő a diákok életében a továbbtanulás.
A középiskola első napjai sok szempontból nehézkesek lehetnek, hiszen sokszor alig ismerik társaikat, vagy az épületet.
Ennek enyhítésére hozta létre a Kalocsai Szent István Gimnázium a gólyatáborukat, melyre idén több mint hatvan leendő diákjukat várják, hogy megismerhessék egymást, az intézményt és kicsit oldják a feszültséget.
Ennek részleteiről Horváth Csaba történelemszakos tanár és egyben diákönkormányzatot segítő pedagógus beszélt rádiónknak.
Horváth Csaba a Kalocsai Szent István Gimnázium gólyatábora kapcsán kiemelte, hogy idén rendhagyó zárással készülnek.
Mint mondta, sokan jelentkeztek még az utolsó pillanatban is, bíznak abban, hogy mindenki jól fogja érezni magát.