Gryllus-koncerttel indul az újjáéledő bajai maszkajárás
Írta Vörös Istvánekkor 2020-02-20
Szombaton régóta feledésbe merült bunyevác hagyományt élesztenek újra Baján, amikor is megtartják a télűző maszkajárást.

A Szentháromság téren ingyenesen látogatható rendezvény első elemei a kisgyermekes családoknak kedveznek, hiszen minőségi gyermekműsorral készülnek a szervezők.
Ezután indulnak a város két pontjáról a központ felé a beöltözött maszkák, a nap pedig bállal zárult. Ennél többek a főszervező dr. Magóné Tóth Gyöngyitől tudhatsz meg a hétvégi eseményről.

fotó: baja.hu
Dr. Magóné Tóth Gyöngyi a hétvégi bajai maszkajárás kapcsán megjegyezte, hogy az egésznapos program során kalocsai és dusnoki közreműködők is fellépnek majd.
Mint mondja, a télűző mulatság tematikájához dukáló finomságokkal is készülnek az érdeklődők számára.