Gyermeknapot szerveznek Szakmáron
Írta Arany Lucaekkor 2025-06-12
Június 13-án, pénteken délelőtt 8 órától rendezik meg Szakmáron a községi gyermeknapot, amelyre a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.
A program helyszíne a község sportpályája lesz, ahol színes és szórakoztató eseményekkel készülnek a gyerekeknek. A rendezvény célja, hogy közösségi élményekkel és önfeledt játékkal ajándékozza meg a legkisebbeket. Az eseményt András Gábor polgármester ismertette rádiónknak.
A polgármester azt is hozzátette, hogy már zajlanak az előkészületek a falunapra, amelyet augusztus végén rendeznek. Mint mondta, nemcsak ezekre az alkalmakra, hanem az év bármely szakaszában szívesen látják a látogatókat, hiszen a település számos szépséget kínál.