„Gyomorlövéssel” indult a szezon – hangzott a turisztikai évadnyitón

Írta ekkor 2020-03-13

Csütörtökön délután rendezte meg a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai képviselete szokásos Turisztikai szezonnyitó programját.

Az előadások tartalmát és tematikáját időközben a kialakult járványveszélyes helyzet felülírta, és a turisztikai ágazatban érintettek napról napra a bőrükön érzik, hogy 2020 nehéz év lesz számukra.

Bár a meszesi Duna parton épp a rendezvény napján kötött ki az első szállodahajó, az idei szezont nem a róluk kiáramló vendégek látványa határozza majd meg – derült ki a rendezvény során elmondottakból.

A Bács-Kiskun egészére megfogalmazott átfogó turisztikai koncepcióról Török Nikolett, a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatokért felelős referense szólt.

 

Bíró Csaba, a három beutaztatással foglalkozó kalocsai iroda egyikének a programmenedzsere arra mutatott rá, hogy csak reménykedni lehet abban, hogy az ágazat belátható időn belül ki tud lábalni az idénre prognosztizált nehézségekből.

Kifejtette továbbá, hogy mi határozza meg az általuk célzott vendégcsoportok megszólítását.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhat + 9 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...