Hagyományt teremtett az első kalocsai adventi kultúrpiac
Írta koronafm100ekkor 2022-12-12
Vasárnap délután kettő órától este kilencig a kalocsai Búzapiac tér és a D7 közösségi ház tengelyén színpompás termelői- és kézműves vásárral, bolhapiaccal, kulturális programokkal, élőzenével, felolvasással, mesesarokkal és filmvetítéssel várták az érdeklődőket az első Adventi kultúrpiacra.
Az Octopus Egyesület kezdeményezésére rendezett esemény a szolid start ellenére valódi tömegeket mozdított meg a szeles és hűvös harmadik adventi vasárnap délutánján.
Zsáki Viktor, az egyesület egyik alapítótagja és a rendezvény főszervezője ugyanakkor örömmel konstatálta, hogy délután öt-hat órára nyilvánvalóvá vált, hogy a barátságtalan idő sem tudta otthon tartani a formabontó kezdeményezés iránt érdeklődőket, és ezzel új – korábban ismeretlen – program került Kalocsa palettájára.
Zsáki Viktor, a kalocsai Octopus Egyesület alapító elnöke kérdésünkre elmondta, hogy nemcsak a nézelődők és vásárlók, az árusok is úgy érzik, hogy megtalálták a program alkalmával a számításaikat.
A cél az, hogy negyedévente életre hívjanak egy-egy, az adott évszak sajátosságaihoz illeszkedő alkalmat.