Hajós után Kiskőrös is újranyitja a játszótereit

Írta ekkor 2020-05-14

A március 11-i veszélyhelyzet kihirdetését követően vételkörzetünkben Kiskőrös egyike volt azon településeknek, ahol a központilag ajánlottnál is szigorúbb intézkedésekkel igyekeztek védeni a lakosság egészségét.

Ezt kiemelt feladatának tekintette Domonyi László polgármester, mondta a KORONAfm100-nak korábban adott interjújában.



A koronavírus elleni védekezés május 4-től datált második szakaszába lépve „megkezdődött az élet újraindítása”, amelynek részeként Hajós a múlt hétvégén már meg is nyitotta lezárt játszótereit.

Ehhez a napokban csatlakozott Kiskőrös is, ahol a szabadidős parkokat a továbbiakban is szigorú higiéniás- és távolságtartási szabályok betartása mellett ugyan, de újra szabadon lehet használni.

A Domonyi nevével fémjelzett online közleményből az is kiderül, hogy az eszközös rendszeres fertőtlenítéséről naponta gondoskodik az önkormányzat, hozzátéve, hogy a felújítás alatt lévő Petrovics utca-Martini utca-Árpád utca által határolt játszótér jelenleg munkaterületnek minősül, így az a beruházás végéig továbbra sem látogatható.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenegy + 18 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...