Három alkotó világát mutatja be Kalocsa „Égig érő fája”

Írta ekkor 2020-01-20

Múlt pénteken nyílt meg és február 8-ig látogatható 2020 első kiállítása a kalocsai Városi Galériában. Az „Égig érő fa” fantázianevet viselő gyűjtemény több szempontból is különleges.

Egyfelől ritkán fordul elő, hogy több szobor, mint falról lógó alkotás fogadja a galériába lépőket, másfelől ritkán láthatók egy tárlaton belül több alkotó munkái.

Ezúttal Czár János, Kollár János és Tőke Imre világába nyerhet bepillantást az érdeklődő. Mint azt a megnyitón köszöntőbeszédet mondó Romsics Imre, a kiállítást jegyző Viski Károly Múzeum igazgatója elmondta, nemrég sikerült kibővíteni a 2015-ben elhunyt miskei fafaragómester hagyatékából származó gyűjteményt, így bármikor képessé váltak átfogó életmű-kiállítás összeállítására Czár János örökségéből.

 

Romsics Imre kalocsai múzeumigazgató arról is szót ejtett köszöntőjében, hogyan kerültek a Czár-alkotások mellé a már említett mesterek munkái.

Úgy fogalmazott, hogy a Tőke Imre és Kollár János-alkotások szépen összeférnek a Czár János-féle világgal.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

13 − kilenc =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...