Hartára érkezik a Dicsőítő Sziget rendezvény

Írta ekkor 2025-05-08

Gável András, az Eucharist  Zenekar vezetője rádiónknak beszélt a Dicsőítő Sziget történetéről, amely Szigetmonostorról indult, és mára egy országos keresztény eseménnyé nőtte ki magát.

A kezdeményezés célja, hogy egy napra közösségbe hívja a dicsőítő zenészeket és a hívőket, ahol Isten dicsérete és az egymással való találkozás áll a középpontban- Ismertette Gável András.

A rendezvény következő állomása május 17-én Harta lesz, ahol a Ráday-parkban, a református és evangélikus templomban, valamint az imaházban zajlanak majd a programok. Fellép többek között Csiszér László, a Prázsák család, a Kalocsai Pünkösdi Dicsőítők és természetesen az Eucharist is. A résztvevőket egész napos dicsőítés, tanúságtételek, imádságok és változatos programok várják – minden korosztály számára. Gável András azt is elmondta, miért éppen Hartára látogatnak el majd.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

9 − 4 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...