Hasznos tapasztalatok a Paks II. projektben Fehéroroszországból

Írta ekkor 2019-07-09

A közelmúltban Fehéroroszországba látogatott a Paks II. beruházásért felelős miniszter, Süli János. A fehérorosz város határában ugyanolyan elvű blokkok épülnek, mint amilyenek Pakson fognak.

Az asztraveci egyes blokk a megvalósítás végső fázisába érkezett, szeptemberre tervezik a fizikai indítását.

Az új paksi blokkok beüzemeléséig világszerte hat-hét hasonló blokk készül el és szolgál referenciaként.

Ezek ugyanolyan elvűek, de mégsem teljesen azonosak, hiszen a telephely adottságaihoz és az adott ország elvárásaihoz igazítják.

A Paksra tervezett blokkok robosztusabbak lesznek, mint az eddig megépült VVER-1200-as blokkok, illetve terheléskövetőek – mutatott rá a miniszter.

Süli János kiemelte: ennek ellenére fontos tapasztalatokat jelent, ha folyamatában követik a referenciablokkok megvalósítását, a hozzájuk kapcsolódó oktatási programot, térségfejlesztést.

Fehéroroszországban ezen a területen is sok hasznosítható tapasztalattal gazdagodtak.

 

fotó: TelePaks

A paksi erőműberuházásért felelős miniszter azt mondta, fehérorosz kollégáikkal mondhatni napi a kapcsolat, az asztraveci létesítmény oktatási programjának vezetője minap járt Magyarországon és tárgyalt a Paks II. Zrt. vezetőivel a szakemberképzést érintő együttműködésről.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

kilenc + 12 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...