Hatalmas digitális hátrányban a hazai vállalkozások
Írta Vörös Istvánekkor 2018-12-15
Szerdán több szakmabéli előadó és kiállító közreműködésével rendezték meg Kalocsán, a Városháza dísztermében a Kis- és Középvállalkozások Digitális Napja elnevezésű programot.
A Bács-Kiskun Megyei Iparkamara Kalocsai Képviseletének és a Modern Vállalkozások Programja. A rendezvény lehetőséget teremtett az érdeklődők számára arra, hogy elsajátítsák a naprakész üzleti infokommunikációs technológiákat, megismerkedhettek a munkához szükséges informatikai eszközökkel, amelyekkel egyben felzárkózási lehetőségeket is biztosítanak számukra az elektronikus gazdaságban.
Ez annál is inkább fontos, nyilatkozta a KORONAfm100-nak az esemény kapcsán Koleszár Péter, a Modern Vállalkozások Programjának vezető IKT tanácsadója, hiszen e területen a hazai KKV szektor vállalkozásai jellemzően komoly lemaradással küzdenek.
Koleszár Péter vezető IKT tanácsadó hangsúlyozta, hogy a digitalizációba invesztált befektetések rövid távon is megtérülők.
Elmondta továbbá, hogy a hazai kis- és középvállalkozások közel kétharmada idegenkedik a digitális újdonságoktól, amelyek nem csak a munkafolyamatokat könnyítenék meg, de javíthatják az egyes cégek versenyképességét is.