Házhoz jött a verseny

Írta ekkor 2019-08-16

A változékony időjárás ellenére egy tűt sem lehetett volna leejteni augusztus 14-én Meszesen a Duna-parton.

Fotó: Beros Ervin

Egymást érték a sátrak az önkormányzat üdülőjében, és az autók is sorakoztak a parkolóban.

Nem hiába, hisz a III. Duna Kupa Nemzetközi Evezős Versenyen 15 evezős klub növendékei mérték össze tudásukat. Voltak Világ-, és Európa Bajnokok is akik tiszteletüket tették a Duna ezen szakaszán.

A Magyar Evezős Szövetség úgy vélte remek helyszín ez a Tanuló Kupa versenysorozat egyik állomásának, így szép számmal szálltak hajóba az ifjak, de az időjárás nem könnyítette meg a dolgukat.

A képet Németh Zoltán edző festi le

 

A megfelelő engedélyek is rendelkezésre álltak, és fokozott biztonsági ellenőrzés mellett zajlott a nap.

Fotó: Beros Ervin

A Kalocsai Evezős szakosztály a nyolcvanas években indult, akkor még idősebb Dr. Filvig Géza volt a szakosztály vezetője és Németh Zoltán a kezei alatt merítette először víz alá a lapátokat. Harminc év után beérett a kitartás, és egy meglepetéssel ismerte el Dr. Filvig Géza a jelenlegi edző munkáját amiről ő maga mesélt a KORONAfm100nak.

Zoli azt is elmondta, hogy nagyon hálás a csapatnak és bár ők „csak” utánpótlást nevelnek, az innen kikerülő sportolók szép eredményeket érnek el más egyesületeknél.
Régi álma, hogy létre tudjon hozni egy nyolcas csapatot, amire most van esély, hisz több újonccal is bővelkedik a csapat, és még mindig várják a sportolni vágyókat.

Fotó: Beros Ervin


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

egy × négy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...