Házkutatás közben buktatták le a dílert + VIDEÓ

Írta ekkor 2022-11-10

A police.hu forrásai szerint éppen házkutatást tartottak a nyomozók, amikor három fogyasztó érkezett az ingatlanba, hogy kábítószert vásároljanak. A kalocsai nyomozók betörésekkel kapcsolatban nyomoztak, amikor felmerült egy miskei férfi neve, aki az ellopott értékeket vehette át az elkövetőktől.

A kalocsai rendőröknek nem volt ismeretlen a férfi, akinél az információk igazolása céljából házkutatást tartottak. Több olyan dolgot is találtak a kutatáskor, melyek bűncselekményekből származnak, ráadásul kábítószergyanús anyagokra is bukkantak az egyenruhások.

A házkutatást egy a házba érkező pár és ismerősük szakította félbe, mivel bekopogtak az ablakon. Nem tudva, arról, hogy az ingatlan tele van rendőrökkel, a tulajdonost keresték, mivel ismét kábítószerre volt szükségük. A fogyasztókat beinvitálták a rendőrök, míg az autót, amivel érkeztek átvizsgálták. Az utastérben alufólia-galacsinokat és kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök, melyek az előzetes szakvélemény alapján „kristály” volt. A vásárlókat előállították a rendőrkapitányságra.

A nyomozás során kiderült, hogy nemcsak a lopásokból származó dolgokat vásárolt kábítószerért a férfi, hanem a környéken élőknek és fiatalkorúaknak is adott el az anyagokból. A lefoglalt kábítószergyanús anyagokat szakértő vizsgálja. A miskei férfit kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

kilenc + tíz =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...