Helyi érték lett a kalocsai Jézus Szíve búcsú és a kecskeméti könyvtár Helyismereti Gyűjteménye
Írta koronafm100ekkor 2023-03-17
A Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár Bizottság márciusi ülésén megyei értékké nyilvánította a kalocsai Jézus Szíve búcsú és körmenetet és a Bács-Kiskun Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményét. Az elmúlt években több településen jött létre helyi értéktár, néhol pedig bővült a meglévő gyűjtemény. Az elmúlt évben 94 helyi értéket rögzített a vármegyei értéktár bizottság, és kilenc került a vármegyei értéktárba. Ezzel már háromszáz feletti a vármegyei értékek listája.
Magyarországon nagy hagyománya van a Jézus Szíve-kultusznak, amit különösen a jezsuiták terjesztettek. Kalocsa ennek az egyik fellegvára. Többnapos Jézus Szíve búcsút már az 1860-as évek közepétől tartottak itt, majd vallási rendezvényként nemcsak Kalocsa és a szállások főbúcsújává nőtte ki magát, hanem még a Dunántúlon is számon tartották. Nem ritkán több ezren is ellátogattak az eseményre. A hagyományt máig ápolják, a főünnepet minden évben megtartják, melynek leglátványosabb eleme a vasárnapi főmise előtti – a Szent István király templomtól a Nagyboldogasszony Főszékesegyházig – Oltáriszentséggel vezetett körmenet. Az eseményre egyre többen érkeznek viseletbe öltözve. Erre az alkalomra az Astriceum Érseki Múzeumból kiemelik az évszázados, Jézus Szíve búcsúra készült egyházi ötvösmunkákat, a Lichtensteiger-féle ünnepi ornátust. Az utóbbi években a papság is szívesen visel kalocsai gépi-kézi varrott egyházi ruhát, s a körmenetben mindig ott vannak a Király Ilus által tervezett bordóbársony lobogók is, amelyek alá felsorakozik a hívő nép.