Homokmégyen dekázott a világbajnok

Írta ekkor 2019-06-16

Pályázati forrásból sikerült megvalósítani azt a sporteseményt Homokmégyen, ahol a négyszeres futball freestyle foci világbajnok Szász Kitti is bemutatkozott.

A negyven fok körüli hőség nem könnyítette meg a szervezők dolgát, de minden apró részletre ügyeltek.
Egész nap ment a locsoló, aminek segítségével lehűlhetett a fákkal övezett Homokmégyi Sportpályára kilátogató csaknem száz érdeklődő.
Lehetőség volt kipróbálni az élőcsocsót és a felfújható gladiátor labdát, a legkisebbekre ingyenes csúszdás légvár várt.

Délután egytől az iskolások nyitótáncával kezdődtek a programok, melyet a Homokmégy Storks amerikai futballcsapat oszlopos tagja Vargacz Norbert bemutatója követett.


A nagy hőség ellenére is aktívan foglalkozott a gyerekekkel, hisz rövid időn belül ez volt a harmadik lehetőség, hogy bevezesse őket a környékünkön még kevésbé elterjedt labdajátékba. A flex futballnak nevezett ág, abban különbözik a filmben látott jelenetektől, hogy nincs benne ütközés valamint 5-5 elleni a csapatlétszám. Az aréna futball ág – amit Norbiék és más magyar csapatok akik „építkeznek” is folytatnak – hét a hét ellen kisebb pályán kerül megrendezésre.

Arra a kérdésre, miben különbözik a hagyományos, általunk is ismert labdarúgástól ez a fajta torna a csapatkapitány így válaszolt:

Büszkén újságolta azt is, hogy még a fő attrakciót előadó bajnokot is sikerült becserkészniük. A Homokmégyi Sportnap főszereplője Szász Kitti négyszeres freestyle foci világbajnok, guiness rekorder volt, aki az amerikai foci után saját sportágában tartott bemutatót. Nagyon jó hangulatú foglalkozáson vehettek részt a gyerekek és trükköket is elleshettek a profitól. Kitti 2008 óta 30 különböző országban járt már és rúgta együtt a labdát olyanokkal, mint Neymar, Vettel vagy Ricciardo.
Ha ez még mindig nem lenne elég, volt hullahopp karika és dekázó verseny amit latin fitnessz bemutató követett. A nap utolsó programja a kispályás labdarúgó torna volt, ahol részt vehetett bárki aki még bírta szusszal a hőséget.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

1 × egy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...