Ideiglenesen lezárják a Grősz József utcát hétfőn

Írta ekkor 2021-04-08

Április 12-én 08:00-15:00 óra közötti időszakban, a Kalocsa Grősz József utca volt „Szolgáltató ház” előtti szakasza, a közútban elhelyezkedő csapadékcsatorna elvezető rendszer akna felújítása, és fedlapjának cseréje céljából teljes szélességben lezárásra kerül.

A munkálatok ideje alatt, az utca járműforgalmának átvezetése megszűnik. A lezárással egyidőben, a Grősz utca Szent István király út és „Szolgáltató ház” közötti szakasza, valamint a Hunyadi utca József Attila utca – Grősz utca közötti szakasza, a József Attila utca felől a fenti időszakban zsákutcaként funkcionál.

A lezárt utcaszakasz kezdő és végpontján (1. sz. térkép szerint) fizikai korlát, valamint behajtani tilos közúti jelzőtábla tiltja meg a továbbhaladást. A Kereskedelmi és Hitelbank mögött kialakított várakozóhelyek a továbbiakban is használhatóak, és a Negyvennyolcasok tere is változatlanul megközelíthető.

A Hunyadi utca – Grősz utca kereszteződésében, a Hunyadi utca Szentháromság tér felöl érkező forgalmára vonatkozóan, kötelező haladási irány egyenesen közúti jelzőtábla kerül elhelyezésre.

Fentiekre tekintettel, a forgalmi dugók, és az esetleges közlekedési feszültségek megelőzése érekében, kérjük az ideiglenes forgalom korlátozást figyelembe venni, és az útirányt ennek megfelelően tervezni szíveskedjenek.

 

Címkék:

Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

három × négy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...