Idén együtt fesztiválozik Kalocsa és Bács-Kiskun megye

Írta ekkor 2020-06-09

„Kalocsai Paprikafesztivál – Egy csipet hungarikum”. Így hirdetik majd az idén szeptember 11-én, 12-én és 13-án tartandó, harmincegyedik Paprikafesztivált, amelynek nem csak arculata, kínálata is eltér majd az elmúlt években megszokottaktól.

Erről dr. Filvig Géza polgármester beszélt Rideg Lászlóval, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökével tartott közös, keddi városházi sajtótájékoztatóján, amelyen a megyei vezető bejelentette, hogy Bács-Kiskun Megye napja összekapcsolódik idén Kalocsa legnagyobb népünnepélyével.



Kalocsa első embere megerősítette, hogy a fesztivál péntek esti koncertfelelőse a korábban ismertetett Halott pénz lesz, míg szombaton az Ocho Macho együttes, a vasárnapi folklórnapon pedig Csík János fog zenélni.

Az Érsekkertben és a környező utcákban tartandó fesztivált a városvezetés szeretné a hazai gasztro-események élbolyába segíteni, nyilatkozta a médiaeseményen Filvig Géza.

 

 

 

Rideg László megyei vezető kifejtette, hogy 2020-ban Kalocsa ad majd otthont olyan eseményeknek, amelyek a megye valamennyi járását bemutatják, de a megyei kitüntetések is itt lelnek majd gazdára.

Hozzátette, hogy fellépő előadókkal is tárgyalnak, személyeikről azonban később tud majd tájékoztatni.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhat − 16 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...