Idén is különleges színházi munkabemutatóra készülnek Gombolyagon
Írta Arany Lucaekkor 2026-08-13
A tavalyi siker után idén ismét színházi munkabemutatóval várja a közönséget a Gombolyag Alapítvány és a Kód Teátrum.
Az egyhetes alkotótáborban ezúttal két komolyabb hangvételű produkció készül: Az ember tragédiája, valamint Lars von Trier Dogville című filmje nyomán a Vendég. Nagy L. Tamás főrendező, művészeti vezető rádiónknak elmondta, hogy a tavalyi előadás nagy sikert aratott, ezért idén is abban bíznak, hogy sokan kíváncsiak lesznek a bemutatóra.

Nagy L. Tamás hozzátette, az egy hét alatt elkészülő produkciók különlegessége, hogy a résztvevők csak a hét elején kapták meg a művek ismertetését, így rövid idő alatt kell közös előadássá formálniuk az anyagot. A hétvégére elkészülő munkabemutató ugyan már nagyon hasonlítani fog a végleges előadásra, de az alkotási folyamat és a szokatlan formátum miatt izgalmas élményt ígér a közönségnek is. A produkciókat augusztus 15-én, szombaton este 7 óra körül mutatják be Gombolyagon. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Forrás: Kód Teátrum