Idén is méltó személyek polcára került a Pécsiné Ács Sarolta Díj

Írta ekkor 2019-09-14

Alig egy hete emlékeztek meg a 115 éve született Pécsiné Ács Saroltáról Kalocsán a Kubinszky utcai háznál, ahol a néhai tanító-múzeumigazgató élt.

Életéről, és munkásságáról itt olvashatsz többet.

Ma pedig a Paprikafesztivál keretein belül a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány kiosztotta a Pécsiné Ács Sarolta-díjakat az arra érdemeseknek.

Eddig 58 elismerés talált már gazdára, ami azt jelzi, hogy városunk szívén viseli a hagyományokat.

Ezúttal a Kalocsai lány fejszobrát, – ami Farkas Tibor keze munkáját dícséri és Bolvári Andrásné Ica néni motívumaival lett díszesebb – Dudás Szilvia és Vén Ferenc vehette át.

Dudás Szilvia 1996-ban került Kalocsára, óvónőként kezdte pályafutását. 2000-ben már a későbbi Hétszínvirág Művészeti Iskola,  igazgatójaként és néptánc pedagógusként tanított.
2003-ban került a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol az óvodás és alsós gyermek tanításával foglalkozik a mai napig.

Megkérdeztük, hogyan fogadta a díjat, és milyen út vezetett idáig.

Azt is elárulta, hogyan változtatja meg az életét ez az elismerés.

Vén Ferenc édesapja nyomdokain haladva mindig is fontosnak tartotta a zenét és a táncot.

Egészen kicsi korától kezdve meghatározta a drágszéli születésű férfi életét és mindig benne volt a helyi tánc és művészet vérkeringésébe. Áldozatos munkájával, önzetlen segítségével érdemelte ki ezt a rangos kitüntetést.


Azt, hogyan élte ezt meg, Ő maga mondja el:

Számára a legfontosabb, hogy társaságban legyen és zenét hallgathasson, de mindenkinek jól esik egy ilyen megérdemelt díj.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhat − tizenöt =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...