Idén sincsen karácsonyvárás futás nélkül Foktőn
Írta Vörös Istvánekkor 2019-12-14
Szó szerint beleszaladnak a karácsonyba a foktőiek csütörtök délután.
Az idén sem marad el ugyanis az a hagyományos ünnepi futás, amely a faluközpontból indul és közös mulatsággal, vendéglátással ér véget.
Mint azt Battáné Pálfi Erzsébet alpolgármester rádiónknak elmondta, az eseményen tiszteletét teszi a Télapó is, és a napot a korábbi gyakorlat szerint hangulatos tűzijáték fogja zárni.
Battáné Pálfi Erzsébet foktői alpolgármester beszámolt arról is, hogy civil kezdeményezésre huszonnégy helyi ház ablaka nyílik ki feldíszítve esténként, élő adventi kalendáriummá varázsolva a falut.
Hozzátette, hogy szervezett programmal már nem terhelnék az ünnepi időszakot, már az újév első eseményeire koncentrálnak.