Interaktívabb és tartalmasabb: pályaorientációs nap a Dózsában

Írta ekkor 2020-01-20

Negyedszer rendezett múlt pénteken pályaorientációs napot Kalocsán a Bajai Szakképzési Centrum két helyi tagiskolája, a Dózsa Györgyről elnevezett iskola Asztrik téri épületében.

Ez alkalommal a tagintézmények végzős diákjait szólította meg az esemény, amelyen számos kiállító és előadó közreműködött a városból, a régióból és távolabbról.

Mint azt Fekete Antal, a házigazda tagintézmény vezetője a KORONAfm100-nak elmondta, amellett, hogy hasznos elméleti tudnivalókkal és gyakorlati ismeretekkel lettek gazdagabbak a résztvevők, továbbtanulási lehetőségek mellett az azonnal munkaerőpiacra kerülés körülményeiről is tájékozódhattak.

 

Fekete Antal, a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója a teljesség igénye nélkül emelt ki néhány előadást, bemutatót a palettáról, amiről a diákok múlt pénteken válogathattak.

Hangsúlyozta, hogy érettségizett, végzettséget szerző diákjaik jó eséllyel lépnek úgy a továbbtanulás, mint a munka világában történő elhelyezkedés sikerösvényére.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

6 + tizenhárom =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...