Ismét várják az állatbarátokat a kalocsai menhelyen
Írta Arany Lucaekkor 2025-11-04
A kalocsai menhelyen nem először szerveznek nyílt napot: a korábbi alkalmakon a látogatók találkozhattak a menhely lakóival, megismerhették a kutyák történetét, sétára is elvihették őket, és akár az örökbefogadási folyamatot is elkezdhették.
Legutóbb októberben szerveztek ilyen eseményt, amely szintén nagy érdeklődést váltott ki.

Forrás: Összefogás Az Állatokért Kalocsa
Október 04, nyílt nap
Békési Marianna, az Összefogás az Állatokért Alapítvány elnöke rádiónknak elmondta: a pozitív visszajelzések miatt november 8-án, szombaton ismét megnyitják a menhely kapuit. Délelőtt 10 órától várják az állatbarátokat, akik ezúttal is találkozhatnak a kutyákkal, és beszélgethetnek az önkéntesekkel, hogy jobban megismerhessék a menhely életét. A szervezők szeretettel várják a gyerekeket, családokat, önkénteseket és a leendő gazdikat is. Békési Marianna hozzátette: esős idő esetén a program sajnos elmarad.

Békési Marianna rádiónknak elmondta, hogy a nyílt napok hatására az örökbefogadási kedv is növekszik. Hangsúlyozta, hogy az örökbefogadás általában hosszabb folyamat, így ritkán zárul le helyben, a rendezvény napján, de sokan ilyenkor választanak maguknak kutyát, lefoglalják őket, és ezzel megkezdődik a felkészítésük az új otthonra.
Azt is hozzátette, hogy létrehoztak egy Facebook-csoportot „Kalocsai menhely lakói voltunk” néven. Ennek célja, hogy nyomon lehessen követni az örökbefogadott kutyák sorsát, és a gazdik megoszthassák egymással tapasztalataikat, élményeiket.- Ismertette az alapítvány elnöke.
