Jakab napi falunapra készülnek Fajszon
Írta Arany Lucaekkor 2024-07-25
Július 27-én falunapi népünnepélyre kerül sor a fajszi templom előtti téren. Az esemény a Jakab-nap hagyományát ápolja, amely a helyi halászközösség gyökereiből ered, és közel negyed évszázada a település egyik legjelentősebb rendezvényévé vált.
A programok reggel 7 órakor kezdődnek horgászversennyel, majd egy interaktív zenés műsor következik a legkisebbek számára. A nap folyamán kitüntetések átadására is sor kerül, ezt követően pedig a Szilas Hagyományőrző Néptánc Egyesület lép fel.
Az est egyik fénypontja Rózsás Viki retro és mulatós műsora lesz, melyről a fiatal előadóművész rádiónknak adott interjújában mesélt.
Rózsás Viki elmondta, hogy nagyon szereti a fajszi közönséget, és alig várja, hogy újra szórakoztathassa őket. A repertoárban jól ismert előadók dalai mellett saját szerzeményei is elhangzanak majd.
A falunapi programok között bemutatkozik a Kis Dunamenti Judo Sportegyesület, de a közönség Mohikán koncertet is élvezhet. Az eseményt egy látványos tűzzsonglőr show zárja, majd retro diszkóval búcsúztatják az estét.