Járványhelyzetben is jól teljesít a hazai erőműpark

Írta ekkor 2020-05-13

Áprilisban az atom- és naperőművi kapacitásoknak köszönhetően a hazai termelésnek már 70 százaléka karbonsemleges volt – tudtuk meg a Paks 2. Zrt. kommunikációs igazgatójától.

Mint azt Mittler István elmondta, a koronavírus-járvány dacára Magyarországon a nemzetközi trendekkel szemben márciusban emelkedett az áramfogyasztás, ami a MAVIR adatai szerint áprilisban ugyan mérséklődött, a csökkenés azonban csak a hónap végéig tartott.



Elemzők szerint a jelenlegi magyarországi és európai helyzetet figyelembe véve az áramfogyasztás az elmúlt hónaphoz képest májusban ismét növekedésnek indul.

A magyar erőművek ebben a rendkívüli helyzetben is jól teljesítenek, ezért lényegesen csökkent az áramimport áprilisban, folytatja Mittler, hozzátéve, hogy jól teljesített a hazai erőműpark a karbonmentes áramtermelés terén is, amelynek havi teljesítménye meghaladta a teljes hazai villamosenergia-termelés 70 százalékát, ennek ötödét a megújulók adták, a maradék 80 százalékot pedig a paksi atomerőmű.

(Támogatott tartalom)


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhárom + 8 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...