Jelentős könnyebbséget jelent Miske község számára az átadott ki és befizetős bankautomata

Írta ekkor 2024-02-19

Szerda délelőtt ünnepélyes keretek között adták át Miske új, ki és befizetős K&H bankautomatáját, amely az eseményen résztvevők és a helyi vezetők szerint jelentős fejlesztés a település életében.

Forrás: Miske.hu

Az átadó eseményen jelen voltak a pénzintézet helyi és regionális képviselői, bankárai, valamint Miske és a környező települések polgármesterei is. Dr. Serfőző Csaba, a KORONAfm100-nak büszkén mondta el, hogy az új automatát közös akarattal, helyi vállalkozók támogatásával együtt érték el. A polgármester azt is hozzátette, hogy az automata előkészületei, tervei már a tavalyi évben megszületett, de még sok elintéznivaló vár rájuk, hogy a gyakorlatban is elhelyezhessék az ATM-et. Dr. Serfőző Csaba hozzátette, hogy a község lakói pozitívan tekintenek a beruházásra.

Forrás: Miske.hu

A polgármester, dr. Serfőző Csaba azt is hozzátette rádiónknak, hogy az automata átadása után szinte azonnal volt olyan, aki használatba vette az új berendezést, ami jól mutatja, mekkora fontossággal bír az ATM megléte mind a lakosság, mind a környező települések szempontjából. Az új K&H bankautomata így nemcsak egy pénzügyi fejlesztést jelent, hanem egyúttal a város kényelmét és a helyi gazdaság élénkítését is szolgálja. Dr. Serfőző Csaba arról is beszámolt a KORONAfm100-nak, hogy az automatán kívül még több fejlesztés és projekt is céljai közt szerepel, aminek megvalósítását egyelőre a pályázati összegek szűkössége jelenti.

Forrás: Miske.hu


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenkilenc − 11 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...