Jön a “nagyra nőtt Gézengúzok” első bevetése

Írta ekkor 2018-10-26

A Gézengúz UKC neve a sporthírekben a gyermekbajnokságok, kisiskolás bajnokságok kapcsán szokott felmerülni itt a KORONAfm100-on.

Mostantól azonban a legidősebb gézengúzok nem ifi, hanem felnőtt korosztályt takarnak, ugyanis Szabó Balázsék edzőkből, sportbarátokból verbuvált csapata idén a Tolna megyei férfi bajnokságban méretteti meg magát az egyesület égisze alatt. A mieink vasárnap, az első bevetésen Tamásiban a Simontornya és a dunaföldvári Holler II-es gárdájával csapnak össze – tudtuk meg a csapat képviseletében Szabó Balázstól.

A “nagyra nőtt Gézengúzok” játékosa, a klub vezetője rádiónknak azt is elmondta, miért a Tolna megyei bajnokságot választották. Szabó kifejtette, hogy elsődleges céljuk még mindig az utánpótlás nevelése, így a gyerekek bajnokságai, mérkőzései természetesen előnyt élveznek.

Ahogy azt bulicsapat átlövője örömmel újságolta, hogy keretük olyan nagy, hogy azt némely versenysportokban évek óta szereplő gárda is megirigyelhetné. A teljesség igénye nélkül a hálóőröket mutatta be a KORONAfm100-nak, akik között ott van egy “nagy felfedezett” is.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

19 + tizenegy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...