Kalocsai tűzoltókat tüntettek ki Flórián-nap alkalmából
Írta Vörös Istvánekkor 2019-05-06
Bács-Kiskun tűzoltóit, közöttük két kalocsai egyenruhást tüntettek ki a megyei Flórián napi ünnepség.
A program a Kiskunhalasi Tűzoltóságtól indult és a helyi Református Templomig haladt, majd a résztvevők tovább álltak a Kiskunhalasi Városi Filmszínházban tartandó ünnepi állománygyűlésre, ahol Dr. Farkasinszki Lóránt, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója többek között „Az Év Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Tiszthelyettese” címet adományozta Kovács József tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjének.
Kovács József tű. főtörzsőrmester 2006-ban került a Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományába, a tapasztalt tűzoltók közé tartozik. Előbb beosztott tűzoltói, majd gépjárművezetői beosztást látott el. A „B” szolgálati csoport meghatározó tagja, a csoport kiképzésében, beavatkozásaiban kiváló minőségben vesz részt. A csoport érdekében különböző közösségi feladatokat vállal. A sportversenyek és favágóversenyek állandó résztvevője. A 2018. június 29-i viharban, mely Kalocsa Város belterületét letarolta, szabadnapján elsőként önként jelentkezett a kárfelszámolási munkálatokra, és éjszakába nyúlóan többedmagával külön egységet alkotva segítette a viharkárok felszámolását.
A megyei vezetőtől emlékplakettet vehetett át továbbá kiemelkedő munkája elismeréseként Moravecz Zoltán tűzoltó százados, a Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka.
Moravecz Zoltán tű. százados 1993 óta tagja a Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományának. Fegyelmezett, elhivatott tűzoltó, akinek ítélőképessége, helyzetfelismerő készsége kiemelkedő. Munkavégzése, teherbírása kiváló. Munkáját a lelkiismeretesség, gondosság, az apró részletekre való odafigyelés jellemzi. 2018. szeptember 9-én Solt I-es állományával első kiérkező volt az 51-es főútvonalon, Apostag külterületén történt tömeges balesethez, melyben több személy elhalálozott. A baleset felszámolását, a sérültek mentését, az égő gépjármű oltását, a baleset helyszínének biztosítását szakszerűen megoldotta, úgy, hogy a kiérkezés időpontjában csak egy gépjárműfecskendő és három fő állt a rendelkezésre, mely mindenkitől erőn felüli teljesítést igényelt.