Kalocsán díjazták a legszebb „munkásfotók” készítőit
Írta Vörös Istvánekkor 2019-09-18
Az idén tizedik alkalommal írta ki a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „A munka világa” című országos fotópályázatot, amelynek kedden délelőtt tartották az ünnepélyes eredményhirdetését.
Az eseménynek a kamara kalocsai szervezetének megújult, Búzapiac téri székháza adott otthont, ahol is elhangzott, hogy az idén 37 alkotó 168 beküldött képe közül válogatta ki a szakmai zsűri azt a 40-et, amelyet ma is meg lehet tekinteni az épület „kapugalériájában”.
Díjazták az első három helyezettet és különdíjak is gazdára leletek, majd Kurdi Viktor, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke nyitotta meg az alkalmi tárlatot.
Kurdi Viktor, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke „A munka világa” fotópályázatot záró kalocsai kiállítás megnyitóján kiemelte, hogy szervezetük egyik feladata az értékteremtés.
Ezen törekvésnek ékes példája a szóban forgó pályázat – fogalmazott.