Kalocsán, Hartán és Uszódon is elmaradnak március 15-i programok
Írta Vörös Istvánekkor 2020-03-10
Több vételkörzetben lévő önkormányzat és rendezvényszervező jelezte, hogy a közegészségügyi helyzetre tekintettel nem tartja meg hagyományos, március 15-i ünnepségét.

Archív fotó korábbi kalocsai eseményről
Hartán a március 14-re tervezett megemlékezés marad el, igazodva az országos vírushelyzethez – áll a tájékoztatóban.
Közösségi oldalán jelentette a Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár, hogy a városban sem tartják meg a hagyományos március 15-i szavalóversenyt és városi ünnepséget.
Uszódon a helyi általános iskolában, zárt körben rendeznek ünnepséget, amelyre külső vendéget nem fogadnak, a központi koszorúzási ünnepség elmarad.
Szintén a koronavírus magyarországi terjedésére hivatkozva mondta le a nemzeti ünnepre tervezett városi rendezvényt Baja vezetése, és sajtótájékoztatón jelentette be Szabó Péter paksi polgármester, hogy mind a Szent István térre, mind a Csengey Művelődési Központba tervezett városi programok elmaradnak március 15-én.
Bács-Kiskun megyeszékhelyén, Kecskeméten sem rendeznek az idén március 15-i tömegrendezvényt.