Kalocsán, ittasan okozott balesetet egy bátyai sofőr

Írta ekkor 2019-02-10

A Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytatott cserbenhagyás vétség és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt egy bátyai lakos ellen – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az eljárás adatai szerint a férfi 2018. november 18-án a déli órákban Kalocsán, a Móra Ferenc utcában közlekedett egy Peugeot személygépkocsival a Lencse utca felől az Egres utca irányába.

Haladása során az előtte haladó Mercedes előzésébe kezdett, azonban a manőver során korán tért vissza forgalmi sávjába, ezért nekiütközött a már megelőzött járműnek.

A baleset után megállás nélkül továbbhajtott, azonban hozzávetőleg másfél kilométer megtétele után egy kanyarban megpördült és az útpadkának sodródott.

A baleset során személyi sérülés nem történt.

A Peugeot sofőrjével szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért az egyenruhások vér- és vizeletminta vételre állították elő. Mivel a nyomozás során kirendelt igazságügyi vegyészszakértő az ittasság tényét megállapította, a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

A kalocsai rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizennégy − hat =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...