Készül az ország első poloskatérképe

Írta ekkor 2020-10-06

Magyarországon is egyre nagyobb gondot okoznak az invazív címeres poloskák. Egy facebookos csoport egy térképet készítene arról, melyik területeken a leggyakoribbak ezek a rovarok.

Az utóbbi években szinte minden háztartásban meg-megjelennek időnként poloskák. A hangosan döngicsélő, förtelmes szagú váladékkal védekező állatot szinte lehetetlen kitessékelni a lakásból, mindig megtalálják a befelé vezető utat. Ahogy hűl a levegő, úgy támadnak új hullámban ezek a rovarok, egy facebookos csoport pedig kérdőívezéssel derítené fel, mely területeken okozzák a legtöbb problémát

Térképre teszik a poloskákat

Magyarországon egy-két évtizede még szinte ismeretlenek voltak a poloskák, a klímaváltozás miatt azonban egyre kedvezőbbek a helyi életfeltételek számukra. Mivel nincs természetes ellenségük a hazai ökoszisztémában, az elszaporodásuknak sincs jelentős akadálya. A Sokk a rovar elnevezésű Facebook-oldal most kéthetes akcióval igyekszik felmérni, hogy hol, mennyi és milyen fajta invazív címeres poloska található az országban. Egy kérdőívet kell ehhez kitölteni, amellyel a biológusok munkáját is segíthetjük, akiknek egyelőre kevés információjuk van a Magyarországon viszonylag új keletű állatokról.

 

HÁZI PERMETEZŐSZER
Az egyik leghatékonyabb praktika egy olyan házi permetezőszer használata, amelynek hozzávalóit a konyhádban is megtalálod. Nem kell más ugyanis a keverékhez, mint ecet, szódabikarbóna és víz. Engedj fél liter langyos vizet egy kézi permetezőbe és keverj bele 1 teáskanál szódabikarbónát és fél kávéskanál ecetet. A permetezővel fújd körbe a nyílászárókat, növényeket. Ezzel a módszerrel hetekig távol tarthatod a poloskákat.

KÉSZÍTS CSAPDÁT
Ehhez a verzióhoz egy műanyag flakonra, ragasztószalagra és egy lámpára lesz szükséged. Az alábbi videóban pedig megnézheted, hogyan készítheted el a poloskákat vonzó csapdát.

 

Forrás: hazpatika.com

Címkék:

Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

14 + húsz =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...