Két tanterem kész, indul az építkezés a Kertvárosi Iskolában

Írta ekkor 2019-02-22

Csütörtökön ünnepi műsorral színezve tartották meg a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Tagiskolájában annak a félmilliárdos projektnek az ünnepélyes megnyitóját, amely komoly fejlesztéseket hoz majd az intézmény számára.

A több százmillió forintos beruházás-csomagnak már most is látható nyomai vannak az épületben, hiszen több tanterem megújulása ott jártunkkor már elkezdődött.

A leglátványosabb munkafolyamat minden bizonnyal a jelen-legi, földszintes szárnyakra húzott emelet építése lesz.

A projektnyitón Font Sándor országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy nem érhet a tanuláshoz való jogában hátrány egy vidéki diákot egy nagyobb város intézményébe járó diákkal szem-ben. Ezért is szorgalmazza maga is a helyi iskolák folyamatos fejlesztését.

 

A projektnyitót követő sajtótájékoztatón Sárosi Magdolna tankerületi igazgató oldalán a nagy-szabású projektben kedvezményezett intézmény vezetője, Reiterné Fekete Magdolna is meg-szólalt.

Ő arról beszélt, hogy milyen kézzel fogható eredményei lesznek a vélhetően jövő tan-évkezdésre elkészülő beruházásnak.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

négy × 1 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...